Toroczkai László
Üzenet
Töltsd le az alkalmazásunkat, hogy ne maradj le semmiről!
Google play link
Apple apps
huawei app gallery
Toroczkai László Toroczkai László 2026. Augusztus 13. 20:45
Toroczkai.info

Reagálás Magyar Péter mai kirohanására

Magyar Péter teljesen begőzölt, és a mai sajtótájékoztatóján, majd egy posztban rögeszmésen a Mi Hazánkon, dr. Tóth Máté energiajogászon, a köztársaságielnök-jelöltünkön és persze rajtam gúnyolódott, és hazudozott rólunk össze-vissza.

Értem persze a dühét. Most az egész ország láthatja, hogy mennyire inkompetens a kormány, már nem elég a Facebook-kormányzás. Mi pontosan azt javasoltuk, amit most tesz: két uszály elsüllyesztésével, fenékküszöb építésével duzzasztani a Duna vizét. Hétfőn a parlamenti vitánk során valóban már a románok példájával is bizonyítottam, hogy meg lehet ezt csinálni. 

Az egész ország láthatta Magyar Péter gúnyolódó válaszát az Országgyűlésben is. Aztán most éppen ugyanazt csinálja, mint a románok. Pont két hajót süllyeszt el. 
Egyébként végre helyesen cselekszik. Kár, hogy ennyit kellett várni erre.

Persze nemcsak ezért haragszik annyira ránk, hogy képes volt a mai kétórás sajtótájékoztatójának jelentős részét a mi támadásunkra felhasználni a megoldások sorolása helyett. Már minden közvélemény-kutató intézet szerint brutálisan erősödik a Mi Hazánk Mozgalom, miközben a Tisza Párt támogatottsága immáron csökken. A pánik és a gyűlölet jelei láthatóak Magyar Péter arcán, amikor ma rólunk hosszan hazudozott, személyeskedett.

A legkeményebb rész az volt, amikor a Sándor-palotában lezajlott találkozónkról hazudozott. Múlt hétfőn több mint két órán keresztül tehettem fel neki a dr. Tóth Mátétól kapott szakmai kérdéseket. Még meg is dicsértem nyilvánosan Magyar Pétert, hogy ilyen sokáig válaszolgatott. Erre ma arról beszél, hogy szerinte a legfontosabb kérdésem az volt, hogy mikor lesz szabadság a parlamentben. 

Egyébként ezt valóban megkérdeztem, csak nem ez volt a legfontosabb kérdésem: az energia- és vízpolitikáról szóló számtalan szakmai kérdésem mellett érdeklődtem a végén, hogy lesz-e esetleg egy hetes szabadság a parlamentben, mert a hat képviselőnk összesen 14 gyermeket nevel, és a gyermekeink kérdezgetik. Az Országgyűlés pedig pont úgy működik a választások óta, mint a kormány. Kaotikusan. Semmit nem lehet biztosan tudni.

Magyar Péter azt válaszolta, hogy elvileg most mehetünk szabadságra egy hétre, mert jövő héten szünetet tart a parlament. Gondoltam, megkérdezhetem tőle, ha ő már Törökországban nyaralt ezen a nyáron a három fiával. Nem lehet annyira nárcisztikus, hogy csak a saját gyermekei számítanak. Nekem ugyanis három kislányom van, és én még nem vittem el őket idén nyaralni. 

Nos, ennek megfelelően ma én is elutaztam velük. Fapadossal, saját pénzen. Szerintem megérdemlik, mert hosszú ideje türelmesen várnak rám, amikor éjjel vagy hétvégén is dolgozom a hazám szolgálatában. Most egy hétig rájuk összpontosítok.

Mondhatnám Magyar Péter mai, ritka gusztustalan sértegetéseire, személyeskedéseire, és hazugságaira, amit ő mondana egy hasonló helyzetben: jó vergődést! 

De én nem ilyen vagyok, inkább ezt üzenem neki:

Kedves miniszterelnök úr!

Szabadságra mentem a kislányaimmal. Most még ön kormányoz, nem én. Ki kellene bírnia ezt a hetet nélkülem, egyhetes szünetet tart az Országgyűlés, most úgysem találkoznánk. De ha ismét elakadna a kormányzással, természetesen most is állok rendelkezésére, szívesen segítek a szakmai csapatommal. Telefonon, e-mailen az egyhetes szabadságom alatt is elérhető leszek. Ne aggódjon, nyugalom!

Üdvözlettel:
Toroczkai László

Reagálás Magyar Péter mai kirohanására
5 5 kedvelés - 1 hozzászólás