Az Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelemet, amelyben a kordon lebontását és az oktatásügy rendbetételét követeltem, ismertetem az alábbi TikTok-videómban. Úgy tűnik, hogy gyorsan elértem a célomat, mert ma már a hatalom hagyta elbontani a kordont.
Dr.Marczingós László ügyvéd úr elmondja miért kuka az összes deviza alapú szerződés, s az érvénytelenségre tekintettel nincs jogalap!!!
Off topic: Április 27-én megszületett az EU bíróság C-705/21 ügyében a határozata, ami felmenti a devizás adósokat a deviza árfolyamok okozta uzsora alól. A bíróságok a folyamatban lévő perekben már elkezdték értesíteni az adósokat erről az új jogi tényről, ami alapján a végrehajtás okat is fel lehet függeszteni hiszen az összes deviza alapú szerződés legalább részlegesen semmis. Emlékeztetném a tisztelt frakcióvezető urat hogy több mint 1 millió 300 ezer ilyen szerződés született Magyarországon így igen sok embert érint És ez jelentős mérföldkő. Nagy segítség volna ha törvényhozói szintre emelkedhetne nem csak az egyedi ügyekben jelentene kiutat. Gondolom a Fiszter Zsuzsa érteni fogja mit is kéne tenni. Hajrá Mihazánk! (Nem mellesleg jogállamisági eljárás egyik kitétele a magyar bíróságok contra legem gyakorlata, így a visszatartott pénzekhez is hozzá juthatnánk) Tovább...