A Mi Hazánk és az európai frakciónk nem támogatta az Európai Bizottság elnökének újraválasztását. Nemmel szavaztunk. A frakciónk, az ESN nevében a lengyel Ewa Zajaczkowska-Henrik szólalt fel, aki elmondta, hogy Ursulának inkább börtönben lenne a helye - többek között a Covid-vakcinaszerződések miatt is - nem az EU élén. Örülök annak, hogy Magyar Péter (akinek a pártja a globalista nagykoalíció részeként támogatta Ursula von der Leyen újraválasztását) meghívta Ursulát Magyarországra. Így legalább egy tüntetés keretében Budapesten is emlékeztethetjük majd arra, hogy milyen bűnöket követett el az európai emberek ellen.
Külön akarok - kívánok élni az embert, az emberiséget erőszakkal prostituálttá züllesztő strici rendszertől, amely fő célja, hogy minden egyes embert prostituálttá tegyen - prostituáltként futtasson!!!
AMI ELŐTTÜNK ÁLL???
Úgy a vallásoktól mentesen Biblia - Sola Scriptura Teológiai Főiskola: https://sola.hu/ - mint a tudomány: https://levegokemia.uni-pannon.hu/hu/munkatarsak/gelencser-andras - ((( PPH Nyílt Akadémia - http://pph.hu/ )))
mint a https://deepadaptation.hu/ - a teljesség igénye nélkül azt valószínűsítik, hogy küszöbön áll, akár egy évtízeden belül megtörténhet a mostani
civilizációnk - emberiség összeomlása.
Cselekvési - alkalmazkodási tervre van szükségünk!!!
A PPH Nyílt Akadémia ( http://pph.hu/ ) szerintem rendelkezik egy nagyon jól működő online felülettel, csupán (szerintem) négy nagy hiányossága van.
- Az első, hogy nem veszi figyelembe, hogy a mai világban senki nem kíván tanulni, mert tisztelet a ritka kivételnek, de mindenki azt hiszi, hogy mindent
tud, és amit tud, azt jól tudja.
- A második, hogy mindenki azonnali jövedelmet akar
- A harmadik, hogy önfényező emberektől senki sem szeret tanulni.
- A tananyag közérthetősége
ERŐSSÉGEI:
- Rendszeres heti két alkalmas oktatás, évtizedek óta egy sem maradt el
- A tanulók toborzása után járó jutalék mindig időben kifizetésre került - kerül
- Több mint 30 éve működik
- Havi egy konferencia
- A befektetett munka - tanulók toborzása arányában, havonta nővekszik a jutalék
A hiányosságok kiküszöbölésével el lehetne érni, hogy naponta százával csatlakozzanak új tanulók az akadémiához, és havonta több tízezer - százezer forintokkal
több havi jövedelemre tegyen szert minden egyes tanuló, amit mindenki az önállósulásába fektethetne.
Kérem, vegyék igénybe a segítségemet, mert nagyon sokat segíthetek!
2024.07.26. Kárpát-medence. Pest Vármegye. Kerepes. Máté Domokos. Tovább...